Dél-budai Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny

Szövetségünk is részt vett a versenyen, ahol a feladatunk volt a 8. számú állomás üzemeltetése, ezen belül a Fővárosi és Országos versenyhez is kapcsolódó lakosságvédelmi feladatok gyakoroltatása (kimenekítő csomag, sziréna jelek, stb.)

Köszönjük a részt vevő Sipos András nyá. pv. alezredes, Vid Gábor, Mészáros Etelka és Székely Lajos munkáját.

FPVKSZ Elnökség



Évértékelő és feladatszabó közgyűlés!

2018.03.10-n megtartásra került Szövetségünk 2017-es évértékelő és 2018-as év feladatszabó közgyűlése. A közgyűlésen a beszámolók és feladatszabást követően megemlékeztünk a Légoltalmi Liga megalakulásának 80-ik évfordulójáról. A közgyűlés végén köszöntöttük Hölgy tagjainkat is a Nemzetközi Nőnap alkalmából. A rendezvényünk Kuncz József tagtársunk szavalatával ért véget.








Koszorúzási ünnepség a „Légoltalom Hősi Halottai” emléktáblájánál.

A Magyar Polgári Védelmi Szövetség Országos Elnöksége
döntése alapján, a Polgári Védelmi Világnaphoz kapcsolódóan
2018 március 2.-án 11-00 órakor koszorúzási ünnepségre került sor a Hadtörténeti Intézet és Múzeum (Budai Vár)
Díszudvarán a

„Légoltalom
Hősi Halottai”

emléktáblájánál.
A koszorúzáson részt vettek a Szövetséggel együttműködő szervezetek és tagszervezetek képviselői.
A rendezvényen közreműködött Pálos Zsuzsa színművésznő.





Nemzetközi Polgári Védelmi Nap!

A Nemzetközi Polgári Védelmi Világszervezet 1972. március 1-jén alakult meg. Erre emlékezve 1992-ben határoztak A POLGÁRI VÉDELEM VILÁGNAPJÁ-nak megrendezéséről. Magyarország is csatlakozott az akkori felhíváshoz. Magyarország 1989-ben ratifikálta és hirdette ki az 1949. évi genfi egyezmény két jegyzőkönyvében foglaltakat, amely kimondja a polgári védelem humanitárius (emberbarát) jellegét, azt határozottan elkülöníti a fegyveres erőktől, továbbá a polgári védelem feladatai közé sorolja a katasztrófák veszélyeitől való védelmezést, az életben maradás feltételeinek biztosítását.
Emlékezzünk, és tisztelegjünk a Hősök előtt.

Pályaorientációs és tájékoztató előadás a XVII. kerületben

Az együttműködésről…

2018. január 19-e igen érdekes nap volt a Budapest XVII. Kerületi Kőrössy Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium életében. A végzősök az EDUCATIO kiállításra mentek, a többieknek tanításmentes munkanap volt az iskola éves munkaterve alapján.
Az alacsonyabb évfolyamok számára keresték tanáraik a hasznos elfoglaltságot, így keresett meg Fehérné Thomas Györgyi tanárnő, hogy az ötödik évfolyamos osztályának pályaorientációs és tájékoztató előadást tartsak a rendvédelmi területekről. Javasoltam, hogy vonjunk be több osztályt is és bővítsük ki az órák- és témák körét. Végül háromszor egyórás, forgószínpad-szerű nap kerekedett a tervezés végére. Három ötödik, egy kilencedik és egy tizedik osztály, valamint nyolc pedagógus látogatta meg az előadásokat.
Az egyik tanteremben Dr. Teknős László tűzoltó százados, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanársegéde játékos formában ismertette, milyen a „katonás rend” –hogyan kell sorakozni, tisztelegni, jelenteni egy reguláris elvek szerint működő szervezetnél. Elmondta, hogy milyen feladatokat lát el a katasztrófavédelem, milyen területekre osztódik, milyen főbb szervezeti egységei vannak.
Egy másik tanteremben, valamint az iskola előtt kiállított tűzoltó gépjárműben Kovácsovics Péter tűzoltó főtörzsőrmester és Szupper Lajos tűzoltó főtörzsőrmester urak, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság XVII. kerületi munkatársai tartottak párbeszédes, izgalmas előadást, osztották meg az érdeklődőkkel, miért és hogyan váltak tűzoltóvá. Milyen felvételi követelményeknek kellett megfelelniük, milyen iskolákat kellett elvégezniük beosztásuk betöltéséhez. Meséltek arról, hogy milyenek a hétköznapok a tűzoltó laktanyákban, a napirendről, a karbantartásokról, a szinten tartó foglalkozásokról, a szabadidő hasznos eltöltéséről, testedzési – sportolási lehetőségekről. Beszéltek a készenléti-, laktanya elhagyási normaidőkről, arról, hogy lehet ezeket a szoros időnormákat megtartani. Elmondták, hogy milyen kapcsolat van a tűzoltó, tűzoltóság és a család között.
A harmadik helyszínen jómagam, apukaként és a Fővárosi Polgári Védelmi és Katasztrófavédelmi Szövetség aktivistájaként tartottam előadást és bemutatót a polgári védelmi feladatokról, az önkéntesség fontosságáról a Magyarországon gyakrabban előforduló természeti- és civilizációs veszélyek következtében előforduló veszély- és katasztrófa helyzetek tükrében. Néhány, a rendelkezésemre álló vegyi-, biológiai-, és sugárzásmérő, felderítő és mintavevő készüléket is bemutattam.
Így vált Fehérné Thomas Györgyi tanárnő megkereséséből egy tartalmas, érdekes, komplex előadás trilógia a Katasztrófavédelem oktatási, beavatkozói munkatársai, valamint önkéntesek közreműködésével.
Köszönettel tartozom a résztvevők segítségéért, elöljáróik támogatásáért, a tanári kar és Dr. Hicz János igazgató úr helyszínbiztosításáért!
Remélem, hasznos volt az előadás-sorozat, amelynek rendszeressé váló folytatásán érdemes volna elgondolkodni…

Puzder Attila ny. pv. alez., szülő
a Fővárosi Polgári Védelmi és Katasztrófavédelmi Szövetség
elnökségi tagja






Erdélyi vendégek fogadása!

Szövetségünk 2017. 10. 12.-15. között fogadta az Erdélyi, Hargita megyei Kászon község 8 fős küldöttségét. A szakmai megbeszéléseken kívül több budapesti programon vettek részt.
Meglátogatták az alábbi helyszíneket:
Aeropark Budapest, Repülőgép Múzeumot,
a Szent István Bazilikát,
a Terror Háza Múzeumot,
a Katasztrófavédelmi Múzeumot,
a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telepet

Köszönjük az alábbi személyek és szerveztek segítségét a programok megszervezésben és a vendégek ellátásának biztosítása érdekében. :
– Diófa Étterem és Rendezvényház
– Marcsa Néni Családi Vendéglője
– Gastland Oktogon Bisztró
– Katasztrófavédelem Központi Múzeuma
– AEROPARK
– XVII. kerületi Önkormányzat
– FVM Zrt. – „Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep”

Jekelfalussy Margit
Józsa Gáborné Fülöp Ildikó
Józsa Gábor
Sipos András nyá. pv. alezredes
Siposné Dr. Takács Ágnes
Sebes Éva
Sebes Péter nyá. pv. ezredes
Puzder Attila nyá. pv. alezredes

FPVKSZ elnökség

A Környezettudatosság Napja-2017

Szövetségünk 2017. OKTÓBER 7-ÉN a FŐVÁROSI HULLADÉKHASZNOSÍTÓ MŰ (XV. kerület, Mélyfúró u. 10-12.) területén vett részt az FKF Zrt. álta szervezett A Környezettudatosság Napja-2017 rendezvényen. Köszönjük a Szövetség részéről a szervezésben és végrehajtásban résztvevő tagtársak munkáját:
Sipos András nyá. pv. alezredes
Jekelfalussy Margit nyá. ka.
Puzder Attila nyá. pv. alezredes










Autó mentes nap!

2017.09.22.-én megrendezésre került a Budapest, 6.kerület Munkácsy Mihály utca 10 Terézvárosi Mese óvodában az autó mentes nap. A gyermekeknek 4 állomáson kellet végig menni ahol játékos formában tehettek szert komoly ismeretekre, úgy mint biztonságos közlekedés, katasztrófavédelem (polgári védelem). Az állomásokon ügyességi illetve elméleti feladatokat oldottak meg, melyeken az óvoda dolgozói illetve, a 6.kerületi rendőr kapitányság járőr szolgálata és a Fővárosi Polgári Védelmi és Katasztrófavédelmi Szövetség munkatársai tevékenykedtek. A nap legnagyobb tanulsága: Fontos, hogy a gyermekek ilyen fiatal korban kezdjenek el ismerkedni és elsajátítani a biztonságos közlekedési szabályokat, veszélyhelyzetek életmentő magatartási szabályait.
A rendezvény egyik támogatója a Fővárosi Polgári Védelmi és Katasztrófavédelmi Szövetség, valamint a Szövetségen keresztül a FKF Zrt. volt.
Köszönjük Tagtársaink segítéségét:
Sebes Péter nyá. pv. ezds.
Mészáros Etelka
Mischinger Gábor

Gyermeknap-2017

Szövetségünk idén már 12-ik alkalommal szervezi meg tagjaink és együttműködő partnereink családtagjainak, gyermekeiknek a Városligetben a Gyermeknapi rendezvényünket 2017. június 03-n.
Mint a kezdetek óta, fő helyszín a Fővárosi Állat és Nővénykert.
A mai napon elkészültek az ajándékcsomagok, melyeket holnap a gyermekek kapnak.
Köszönjük támogatóinknak:
Fővárosi Állat és Növénykert
BM OKF Polgári Védelmi Főfelügyelőség
FKF Zrt.
Zoophoto





FPVKSZ Elnökség

Környezetvédelmi projektnap

Budapest X. kerületi Éltes Mátyás Általános Iskola és Kollégium: Környezetvédelmi projektnap

Intézményünk a 2015/2016.tanévben nyerte el az ÖKOISKOLA címet, ezért idén is megrendezésre került a Környezetvédelmi projektnap, melyet május 02-án tartottunk meg. Ennek keretén belül tanulóink az ismeretszerzés mellett játékos formában számot adhattak tudásukról is.
Az ehhez szükséges anyagi forrást pályázat útján nyerte el az intézmény.
A projektnap lebonyolításában segítséget kaptunk a Budapest Főváros Polgármesteri Hivatal Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztályától és a Fővárosi Polgári Védelmi és Katasztrófavédelmi Szövetség (FPVKSZ) munkatársaitól, akik az ajándékok biztosítása mellett bemutattak néhány környezetszennyezést mérő műszert is, valamint játékos formában ismertették meg a diákokkal egy esetlegesen bekövetkező katasztrófa esetében a túlélés alapvető szabályait.
Az iskola diákjainak a megoldandó feladatokhoz szükséges eszközöket és felszereléseket a pedagógusok készítették elő. Az osztályok tanulói hat állomást jártak végig és a következő feladatokat hajtották végre:
– szelektív hulladékgyűjtés mocsárjárással,
– tűzvédelmi gyakorlat: tömlőgurítás,
– környezetvédelmi kvíz,
– vészhelyzetben követendő magatartási szabályok, kimenekítő csomag összeállítása, különféle katasztrófavédelmi műszerek
– elsősegélynyújtási gyakorlat,
– virágültetés.
A csapatok nagy nevetések közepette birkóztak meg az ingatag sítalpakon a hulladékgyűjtéssel. Talán még ennél is jobban élvezték az osztályok virágládáinak beültetését, de az elsősegélynyújtás és a kvíz feladat megoldása sem okozott nagyobb nehézséget senkinek sem. A tűzoltó tömlő gurítását is néhány – a katasztrófavédelmi versenyen rendszeresen résztvevő – tanuló szakértő irányításával könnyedén megoldották a gyerekek.
Miután valamennyi csoport végrehajtotta a feladatokat, megkapták az FPVKSZ által felajánlott ajándékcsomagokat, amelyekben foglalkoztató könyvek és uzsonnás doboz volt.
Külön könyvjutalomban részesült a két legjobban együttműködő csapat: a 2. b és a 6. osztály tanulói.
Ezután jól megérdemelt jutalomként mindenki kapott egy-egy tányér gyümölcssalátát, melyet két kolléganő készített el a délelőtt folyamán.
Ez a nap valamennyiünk figyelmét ismételten ráirányította a környezetvédelem fontosságára. Természetesen ez a továbbiakban is megjelenik mindennapjainkban: a most elültetett virágokat az osztályok gondozzák, és továbbra is részt veszünk a Tiszta Kőbányáért és a TeSzedd! mozgalom hulladékgyűjtési akcióiban.

Boronkay Zsuzsa
Geréd Melinda
Mischinger Gábor

Köszönjük a Szövetség képviseletében megjelent Sípos András nyá. pv. alezredes Úr és Puzder Attila nyá. pv. alezredes Úr segítségét, közreműködését.